Talán Boris Vian írta az egyik könyvében, hogy minden arra a helyre kerül, amelyet megérdemel. Így volt ezzel a benzinszivattyú is. Megérdemelt helye egy tejfölös vödör, fél liter benzin társaságában:

Kerítettem két méter vezetéket, egy akkut tápnak, és mehetett a teszt:

Ez működik, egy gonddal kevesebb. Addig hagytam járni, míg megtelt mocsokkal a benzin. Gondolom, így kiköpte a mindenféle koszt a belsejéből.

Ha már a szivattyú és az AC rendben, ideje volt ránézni a tankra. A műszerfalon a műszer semmi benzinszintet sem mutatott, valami biztosan nem stimmel. Lássuk a szintjelzőt:

Kívülről, első ránézésre biztató. Ahogy a csavarokat kicsavartam, fanyar, ecetes benzinszag jött a tankból. A szintjelző nem nagyon akart megmozdulni. Kalapáccsal, csavarhúzóval kellett noszogatni, hogy meginduljon. Amint kiemeltem, megértettem, miért:

A tank aljában talán 10 cm megkocsonyásodott, összekátrányosodott lé lakhat, a szintjelző állapotából kiindulva. Nézegettem, próbáltam mosogatni a szerkezetet, erre leesett a feje:

Ez bizony lelet kategória, víz alatti régészet. A szemre nagyjából tiszta csőből ez ömlött ki:

A cső fenekén ismeretlen állagú dolog maradt:

A cső végén záróanya és rögzítő alátét:

A helyzet nem túl biztató. Próbáltam felfogni a rendszer működését, de kevés volt az infó. Elővettem a nagy mosóedényt, és próbáltam tisztábban látni. Fél liter mosóbenzinnel később az alábbiak tárultak fel:

A szintjelző fejéhez hosszú rézszál van forrasztva. Emellett ott van még két forrasztási pont, egymástól elszigetelve. A következő dolog pont úgy néz ki, mint egy úszó:

Mintha porrá lenne rohadva a tengelye. Valamilyen vékony fémhuzal is lakik a csőben mellette, látszik, ahogy becsillan a képen. A cső alsó végéből a záróanya kiműtése után ez a dolog került ki a mocsokból:

Látszik az elkorrodált középső szár. Látszik két szimmetrikus érintkező tüske, és hátul még egy forrasztó nyelv. Az érintkező tüskék mellett furcsa befogó sínek.

A kérdés: hogy működött a rendszer?

Némi töprengés után az alábbira jutottam. A csőben eredetileg egy 3 mm vastag rúd lakott. Fenti végén volt a felső kupak, lenti végén a T alakú izé. A rúdon csúszkált fel-le az úszó. Az úszó alján réztányér lakik, megtaláltam a rozsdában. Ez gyújtja ki a minimum lámpát a műszerfalon, ha hozzáér az érintkező tüskékhez. Az érintkező tüskék a rézdróton kapják az áramot a fejtől. Ez jelenleg szakadt. Ami izgalmasabb, hogy honnan jön a szint jel? Ha közelebbről ránézünk a fej forrasztásaira, látszik, hogy a vékony szürke huzal hurokban oda volt forrasztva. A hurkot az alsó T feszítette meg. Ha pedig ránézünk az úszóra:

Mindkét oldalán ott egy érintkező pár. Ha a vékony huzal kalibrált ellenállás huzal, akkor az úszó működtette az ellenállás létra szárát.

A probléma az ezzel a rendszerrel, hogy horganyzott acél, alumínium és réz lakik együtt, közel egymáshoz, benzines és levegőpárás közegben. A galván hatás profin működött a tyúkudvar savas-párás levegőjében, és elmállasztotta a tartórudat. Úgy gondolom, hogy ha sikerül új rudat csinálni, és a meglevő ép részeket feltenni rá, talán menthető a szintjelző.

A német klub oldalán emlegettek valamilyen garantáltan elpusztuló típusú benzinszint jelzőt. Már sejtem, hogy erről a típusról lehetett szó.