Megint találtam valami furcsát a motortérben:
Relének nagy, vezérlő elektronikának kicsi. Nézegettem, nézegettem, kinyílott:
Ez nagyon úgy néz ki, mint egy diagnosztikai aljzat. Annyi apró hibával, hogy nincs említve a kapcsolási rajzokon, meg általában sehol. Megint nekiláttam, túrtam a netet egy estén át. Aztán rábukkantam erre az oldalra.
Az olvasottak alapján úgy tűnik, a VW a hetvenes évek közepén már kísérletezett computer alapú diagnosztikával, és digitális (lyukkártyás) hiba adatbázissal. Tehát az NSU kreténségéhez a VW is hozzátette a maga kreténségét. Azt írja az oldal, hamar kiment a dolog a divatból, ahogy szegény Ro is. Ha lesz kicsi időm, majd kimérem, mi és merre a lábakon.
Ha már mérés, arra akartam rájönni, miért nincs tompított, ha reflektor van. Bújtam egy estét a kapcsolási rajzot. Valamennyire eligazodtam rajta, de nem 100%-ig. Fogtam a multimétert, csiszolóvásznat. Szülő rögvest kiröhögött, fogta a próbalámpáját, és várta az idejét. A motortérben 6 relé van egy szerelőlapon és 4 biztosíték egy táblában. A kapcsolási rajz 2 biztosítékot jelzett, egyet a tompítottnak, egyet a reflektornak. Kicsit pucoltam a tábla pólusain, a biztosítékokon. Bekapcsolt reflektornál kimértem, hol megy áram. Kiderült, a négyből két biztosíték a reflektor. Szülő is kilámpázta ugyanezt, majd rövidzárral kimértük, a másik két biztosíték a tompított két égője.
Meghallgattuk, melyik relé kattan. A kattanós egy másikkal ketten eléggé külön volt elhelyezve, úgyhogy éreztem, nyomon vagyok. A nem kattanósnak lehúztam az aljzatát, megkerestem az állandó és kapcsolt 12V-ot. A lámpakapcsoló tompított állásban adta a 12V-ot, úgyhogy megvolt a hiba, ez volt a tompított relé. Kicseréltem a két relét. Most a tompított ment hibátlanul, a reflektor relé már kattant, de nem világított. Van egy cserélendő relém.
Ezen elgondolkodva teszteltük az AC-t. Előtúrtam némi maradék csövet. Egy kis flakonba benzint tettem, az AC nyomócső vége alá meg egy poharat. Szülő erősen kétkedett a dologban, én nem annyira. 10 másodperc indítózás után a benzin megjelent a pohárban, felszívta az AC a földre tett flakonból a benzint. Tehát az AC működik.
A hűtővíz viszonylag jól tartotta magát, nem látszott csökkenés a szinten. Az indítózások után viszont megint szivárgott a vízszivattyú alatt és a blokk alatt valahol. Alánéztem lámpával a blokknak. Jót nem tapasztaltam, mert egyenletesen volt nedves az alja, nem konkrét helyen csöppös. Lehet, a motorblokk síkok nem feküdtek jól fel egymáson. Amíg a blokk be nem indul, és a melegedés nem tesz rendet, valószínűleg szivárogni fog. Ha még azután is, az igen ciki.
Más dolog nem lévén nekiláttam levenni a hátsó kipufogó konzolt:
Igen, itt is elsőre nyíltak a csavarok, és egyszerűen lejöttek a helyükről. Az egyik 12 mm a másik 13 mm laptávú volt, ezt a részt már bánthatták. Most már tényleg kéne valamit kezdeni a kipufogóval, lehessen indítani, mert a vízcsöpögés idegesít.
Utolsó kommentek